Megérkezett a plugin hibrid Mercedes A-osztály
A hazánkban minden további nélkül zöld rendszámozható újdonság e-hatótávja megközelíti a 70 kilométert.
A hazánkban minden további nélkül zöld rendszámozható újdonság e-hatótávja megközelíti a 70 kilométert.
A svéd márka középkategóriás kombijának legerősebb és egyben plugin hibrid-változatát, valamint legfrissebb divatterepjárós kivitelét próbáltuk ki párhuzamosan. Teszten a V60 T8 Twin Engine és a V60 CC.
Ez a középkategóriás SUV azoknak való, akik még az SQ5 teljesítményével sem teljesen elégedettek.
A 292 lóerős új hibrid 3-as hivatalos fogyasztási értéke 1,8 liter 100 kilométerenként.
A Cayenne most debütált csúcsmodellje még a Lamborghini Urusnál is nagyobb teljesítményt ad le.
A bajor gyártó az eddigieknél nagyobb energiasűrűségű akkumulátort szerel a kompakt autóba.
A fejlesztés során nem várt problémák merültek fel, így a tehetős vásárlóknak tovább kell várakozniuk.
Beárazták a négykarikás gyártó lágyhibrid technikát kapott csúcskategóriás divatterepjáróját.
A japán gyártó végletekig optimalizált új erőforrása egyesíti egymással a benzinnel, illetve gázolajjal működő motorok előnyeit. De vajon tényleg sima járású, pörgős, nyomatékos és keveset fogyaszt? Jövünk a válaszokkal.
Ezen autók fele még a fővárosban lett regisztrálva, de folyamatosan nő a más régiókban lévő környezetkímélő autók száma is.
A német cég kompakt újdonsága egy feltöltéssel akár 60 kilométert is suhanhat tisztán elektromosan.
Az új kísérleti szolárcellák révén közel kétszeresére nőhet a környezettudatos japán autó villany-hatótávja.
A Clio dizájnelemeivel támadó francia újdonság nagyobb és egyben könnyebb lett az elődjénél.
Megérkeztek Magyarországra a Kia népszerű kompakt divatterepjárójának első tisztán elektromos hajtásláncú példányai.
A stuttgarti gyártó kompakt újdonsága egy feltöltéssel közel 60 kilométert képes megtenni tisztán elektromos üzemmódban.
Szájbarágós videón, hogy mikor melyik motor és pontosan hogyan működik a vadonatúj SF90 Stradalében.
A francia gyártó elhozta Magyarországra az új generációs 508-as modell puttonyos változatát, ami a szedánhoz hasonlóan igen szemrevalóra sikeredett. És hamarosan zöld rendszámos változatban is kapható lesz.
Kipróbáltuk az árammal és gázolajjal egyaránt működni képes E-osztály szedánját, amely városban hangtalan és abszolút zöld, autópályán pedig a világból kiautózós társunk lehet.
A négykarikás német gyártó az elkövetkezendő években több tucat elektromotoros új modellt dob piacra.
A felfrissített külsőt és modernizált belsőt kapott cseh zászlóshajó már hazánkban is rendelhetővé vált.